Dolgozói riportsorozat – Dr. Vass László

„EGY MEGÁLLÍTOTT FILMKOCKÁBÓL LÁTNI KELL, HOGY MI TÖRTÉNT.” Interjú Dr. Vass László osztályvezető főorvossal, patológus, citopatológus szakorvossal Vass László dr. PhD FIAC 1970-ben végezte el az orvostudományi egyetemet Budapesten. Már …

Betegek világnapja a kistarcsai kórházban

Különleges ünneppé alakult a Betegek Világnapja a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban: Covid-járvány idején ökumenikus szolgálattá kerekedett, amelyben a szolgálattevők Krisztust hirdették a betegek és ápolóik között. Az immár 29. …

Dolgozói riportsorozat – Gémesiné Lőrincz Márta

„ANNÁL SZEBB DOLOG NINCS, HA VALAKINEK SEGÍTÜNK.”  riport GÉMESINÉ LŐRINCZ MÁRTA nyugalmazott ápolási igazgatóval – Nekem a vezetői elképzelésem és mottóm az volt, hogy olyan kollégákkal dolgozzak, akik ugyanúgy éreznek, mint …

Dolgozói riportsorozat – Dr. Pécsvárady Zsolt Ph.D.

„NEM VAGYOK EGY VÁNDORMADÁR” Beszélgetés Dr. Pécsvárady Zsolt Ph.D. osztályvezető főorvossal Dr. Pécsvárady Zsolt belgyógyász, angiológus, kandidátus, címzetes egyetemi tanár. Elnöke volt a Szakmai Kollégium Érsebészeti és Angiológiai Tanácsának, jelenleg …

Mezőőrök főztek a kórház udvarán

A Rákosmenti Mezei Őrszolgálat csatlakozott a tavasszal elindult „Etesd a dokit” kezdeményezéshez, így kedden délelőtt a mezőőrök csapata a XVI. kerületi Önkormányzattal együttműködve ebédet főzött a Pest Megyei Flór Ferenc …

Dolgozói riportsorozat – Dr. Tóth Edit Ph.D.

Tisztelt Érdeklődő! Honlapunkon sorozatot indítunk dolgozóink bemutatására. Egy-egy interjúban dolgozzuk fel az adott munkatárs életútját, ismertetjük tevékenységét. Kérem fogadják szeretettel! Dr. Trombitás Zoltán főigazgató  A teljes dolgozói riportsorozatot itt tekintheti …

A lélek erősítése színekkel, fényekkel, zenével

A járvány második hullámán tempózunk. Itt próbálunk nap mint nap helyt állni és a tavaszi tapasztalatokra építkezve összefogni, emberileg és szakmailag is kitartani, segíteni egymásnak és a rászorulóknak. Valamivel tapasztaltabbak …

Csomagkézbesítés a látogatási tilalom alatt

Tisztelt Hozzátartozók! 2021. január 21-től a látogatási tilalomra tekintettel a hozzátartozók a betegeknek szánt csomagjaikat minden nap 8:00-18:00 óráig a személyi portán helyezhetik el. Az alábbi feltételeknek megfelelő csomagok betegekhez …

Családbarát szülészet

Tisztelt érdeklődők! Tájékoztatjuk önöket, hogy a meghirdetett időpontokban a foglalkozások elmaradnak – a járványügyi megelőző intézkedésként hozott –  látogatási tilalom elrendelése miatt. Változás esetén tájékoztatjuk Önöket. Megértésüket köszönjük!   _______________________________________________________________________________ …